hirdetés

Kolompos Együttes Csillagok fala

A Shoutcast vote module may not be configured properly or the server is not responding.
Válasz: (-111: Unknown error)
Kolompos Együttes
Tagok: 

Tímár Sándor
Nagy Zoltán
Szántai Levente
Végh Gábor
Barna György

Hallgasd meg zenéiket a Dal-lakban!

A Kolompos Együttes 1988-ban alakult. Az Együttes autentikus magyar népzenét játszik. 1989-ben elnyerték a Népművészet Ifjú Mestere címet. 1990-től kezdték megismertetni a népzene, a néptánc és a népszokások alapjait gyerekekkel, szórakoztató formában. Évente legalább 20 ezer gyermek és szüleik láthatják előadásaikat óvodákban, iskolákban, táncházakban, és koncerteken.
2000-től kezdve jelentek meg CD-ik.

Az Együttes 1988-ban 3 tagból állt, Sanyi, Sólyom Imre és Balog Edina, akik egy citeratáborban voltak, ahol a sok pengetős mellett, mint vonós zenekar igen népszerűek voltak. Ennek köszönhetően a tábor végén kis kolompokat kaptak, s így lettek a névtelen zenekarból Kolompos Együttes. 1989-ben csatlakozott az Együtteshez Nagy Zoltán.
Sokat szerepeltek külföldön, főként Németországban.
1994-ben fordulóponthoz ért az Együttes Sándor és Zoltán ugyanis új tagok után "nézett". Ekkor került a Kolomposba Végh Gábor és Mészáros Tibor. Ez az időszak volt a Kolompos mese-sorozat virágzásának kezdete. Ekkorra vált a Kolompos ismertté.
1998-ban csatlakozott az Együtteshez Szántai Levente. Vele teljesedett ki a Kolompos-stílus. Szerepeltek sokat Levente Péterrel, és Bodza Klárival, és sorban indultak a táncházak.
2000-ben Mészáros Tibor kiválásakor állt össze a végleges Kolompos, Barna György csatlakozásával.
Vezetnek Kolompos Családi Tábort, csömöri, gödöllői táncházat, és előadásaik a Kolompos Mulatság és Színház nevet kapták.

Megjelent CD-ik: Egyszer egy királyfi, Jönnek a huszárok, Furulyás Palkó, Én elmentem a vásárba, Kolompos és barátaik, Vitéz Levente, Százszorszépek, Kiskarácsony-Nagykarácsony